Trivium előadások

Reklámok

Mese a naiv szolgálólányról és a gőgös nagyúrról

TRIVIUM

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépreményű egyesületi elnök, aki tarisznyájában egy kevés hamuban sült pogácsával, egy palack jófajta falmelléki csapvízzel és nyomokban fellelhető bizakodással elindult szerencsét próbálni az OTP Bank pilisi fiókjába mondván, hátha első nekifutásra sikerül számlát nyitnia kedvenc egyesülete számára, lévén összegyűjtötte a szükséges iratokat, és a számlanyitás már nagyon, de nagyon időszerűvé vált.

Történt, hogy miután a banki ügyintéző kezébe nyomta az összegyűjtött papírokat, s miután az befogadta őket bizonygatva, hogy két nap múlva, amikor elkészül a számlával, telefonál, a szépreményű egyesületi elnök naiv magányában várakozni kezdett. Várt, várakozott, miközben bizony gondolt egyet s mást a banki ügyintézőkről, úgy általánosságban, de az most nem tartozik szorosan a tárgyhoz, majd hat nap(!) múltán úgy döntött, hogy azt a teremburáját, és hogy az a rongybatekert ezmegaz, ő bizony felhívja a bankot, hogy mégis eb ura fakó!

Ekkor meglepetésére megtudta, hogy az aláírási címpéldány ideje lejárt, másikra…

View original post 414 további szó

Trivium Játék

A JÁTÉK CÉLJA.

A játék célja már elkészült írásművek szerkesztése, a szerző online oktatása, íráskészség-fejlesztés, tehetségkutatás.

A JÁTÉKBA KÜLDÖTT NOVELLA TERJEDELME

Legfeljebb 20 ezer leütés szóközökkel. A Játékosok hosszabb terjedelmű művet is beküldhetnek, de annak csak a 20 ezer leütésnyi részét tesszük közzé a Trivium Egyesület honlapján: https://triviumegyesulet.wordpress.com/

Nevezési díj nincs.

A játékra olyan írók jelentkezését várjuk, akik szeretnének fejlődni, tanulni, jól bírják a kritikát, és hajlandók a szerkesztők véleményei alapján javítani az írásaikat.

A játékra máshol még nem publikált írásokat várunk.
Continue reading “Trivium Játék”

Meghívó

Trivium Egyesület
.
Sziasztok! Örömmel értesítünk benneteket, írást-olvasást kedvelő embereket, hogy egyesületünk mindenkit vár a honlapján és tagjai között is! Ha van egy jó novellád, kisregényed, amire szeretnél hozzáértő véleményeket kapni, esetlegesen segítséget, ha megakadtál az írással, vagy akár szívesen részt vennél a szerkesztőségünk tevékenységében, keress meg minket a honlapunkon, a Facebook oldalunkon vagy e-mailben!
.
Téged is várunk szeretettel a Trivium egyesületben!
Tagjaink között már három Ceres tagot üdvözölhetünk!

.
E-mail: triviumegyesulet@gmail.com
Egyesületünk elsősorban egy összetartó, baráti társaság, szeretünk időnként összejönni, bulizgatni, és persze írással, olvasással, irodalommal kapcsolatos beszélgetéseket folytatni, a későbbiekben pedig a lehetőségekhez mérten komolyabb irodalmi tevékenységet is folytatni. A világot nem akarjuk megváltani… elsőre. Ez csak a második legfontosabb célunk.
.
Ha van kedved és időd, gyere el a közgyűlésünkre,
ahol találkozhatsz velünk, megismerhetsz bennünket,
a tevékenységeinket és céljainkat!

.
Közgyűlésünk időpontja: 2017. május 6., szombat 15 óra.
Helyszín: Szlovák söröző és étterem,
Budapest V. ker. Bihari János u. 17. (Nyugati pályaudvartól 5 percre)
Kérjük, jelezd a részvételi szándékod
a triviumegyesulet@gmail.com címen!
Addig is, amíg találkozunk, bátran böngészd a honlapunkat,
olvasgass, véleményezz!
.

Trivium sci-fi novellapályázat

TRIVIUM

Illusztráció: Trappist-1
Forrás: PressTv
Photo by ESO

A Trivium Egyesület sci-fi novellapályázatot hirdet

2017.02.22. A NASA sajtótájékoztatóján az alábbiak hangzottak el:

A tudósok bejelentették, hogy a Spitzer-űrtávcső segítségével egy tőlünk 40 fényévre található csillag, a Trappist-1 körül hét Föld-szerű és nagyságú bolygót találtak, ezek közül pedig három a lakható zónában van – azaz nincs sem túl közel, sem túl távol a központi égitesthez képest. A kutatók szerint a három bolygó közül bármelyiken lehet folyékony víz is. Már nem az a kérdés, hogy megtaláljuk-e a második Földet, hanem az, hogy mikor.”

A pályázóktól a fent említett témakörben várunk írásokat.

A pályázat jeligés.
Nevezési díj nincs.

A pályázók köre

A pályázatra kezdő és rendszeresen publikáló íróktól is szívesen fogadunk novellákat. Hazai és határon túli írók egyaránt pályázhatnak.
Alsó életkori határ: 14 év
Felső életkori határ nincs.

A beküldés feltételei

Pályázni kizárólag olyan prózai művekkel lehet, amik sem nyomtatott, sem elektronikus formátumban…

View original post 786 további szó

Lezárult az első kör – Indul a második

Az első körből 13 novella jutott tovább. A második körben Rosebridge (Bihari Péter) fogja értékelni a novellákat, de továbbra is lehet kérni korrektúrát a javításokhoz. A novellák második része (kb. 10 ezer leütés) az elsővel együtt (a javítottaknál természetesen a javított verzió) folyamatosan kerül fel a „3. játék 2. kör” elnevezésű menüpontba, amely a jobboldali menüsávban található.

A továbbjutók sorrendje a következő: Continue reading “Lezárult az első kör – Indul a második”

Első körös értékelés – Messzi földön

Az ötlet jó (skandináv mitológia), ettől fantasys a stílus (kifejezések), de a sztori kissé zavaros. A nézőpontokkal is van egy kis gond, viszont mindezek nem rontanak túl sokat a novella megítélésén. A központozás hibás, azon javítani kell, és a cselekményt is gatyába kellene rázni. A szöveg egyébként gördülékeny, ettől sokkal rosszabbakat adnak be megjelenésre bizonyos publikáló írók. Continue reading “Első körös értékelés – Messzi földön”

Első körös értékelés – Igazmondó félgömbök

Az ötlet nem rossz, de nem egyedi. Már létezik (és használják) az a technika, aminek segítségével több apró felületről visszatükröződő képet egy egésszé összeraknak. Ettől függetlenül novellában elmegy. Azonban zavaró az aránytalanság, a hosszas felvezetés (dőlt betűs rész), gyakorlatilag egy előmagyarázat, ami azonnal le is csapja a poént. Continue reading “Első körös értékelés – Igazmondó félgömbök”

A (meg sem) született novellista

avagy néhány futó gondolat műértékelés közben

Inkább regényírónak vallom magam, mint novellistának, ennek pedig egyetlen oka van: novellát írni nehéz (ezért nem is törekszem rá), jó novellát írni pedig szinte lehetetlen, csak nagyon kevesen értenek hozzá. Persze most sokan felkapják a fejüket, talán meg is csóválják, hogy micsoda hülyeségeket beszél ez a némber. Continue reading “A (meg sem) született novellista”

Első körös értékelés – Nyom nélkül

Ezzel a novellával alapvető gondok vannak. A történet elhelyezése a térben (Florida), a cselekményvezetés során felmerülő helyszínváltoztatások (rendőrőrs-kórház), és a visszaemlékezések során előbukkanó földrajzi kiterjesztések (Lengyelország, Magyarország), továbbá a túl sok magyarázatként szolgáló információ összezavarja az olvasót. Continue reading “Első körös értékelés – Nyom nélkül”

Hibajavító

hibajavitasAz első kör félidejéhez közeledve aktuálissá vált a hibajavítás, ezért mivel a tavalyi sci-fi játék óta mit sem változtak a típushibák, a tavalyi hibajavító összegzés gyakorlatilag egy az egyben átültethető a mostani játékra. Szeretettel ajánlom a Játékosok figyelmébe annál is inkább, mert a cikk végén van egy jókora puska szövegszerkesztési beállításokkal, ami ráfér némely írótársamra. Jelen játékra is sok rosszul „szövegszerkesztett” írás érkezett, sőt a javítások egy fikarcnyit se javultak, javaslom a beállítások igen hathatós tanulmányozását. Continue reading “Hibajavító”

START

startpisztolyElindult a Harmadik Ceres Novellárium Játék.
A játékra 17 novella és 3 regény érkezett. Utóbbiakat sajnos vissza kellett utasítanunk, hiszen a kiírásban is jeleztük, legfeljebb 30 ezer leütésnyi novellát kérünk.
A novellákat html-kódolással szerkesztettük a Ceres oldalára, hogy tetszetősek legyenek, és mindegyikük egyenlő eséllyel indulhasson a megmérettetésen, már ami a külcsínt illeti. A belbecsről bárki véleményt írhat a játék folyamán.

Continue reading “START”

Visszaszámlálás

thekilling2
Kép: The Killing

Néhány nap múlva, szeptember 12-én indul a Ceres Novellárium új játéka, melynek főszereplője a krimi lesz. Kíváncsian várjuk a novellákat.
A játék részletes kiírása itt olvasható.

Tipp: Kérjük a Játékosokat, ne hagyják az utolsó napra a műveik beküldését, hogy elég időnk maradjon a felszerkesztésekre. Continue reading “Visszaszámlálás”

Harmadik Ceres Novellárium Játék – Krimi

Ceres Novellárium Játék
Kép: 4ever.eu

A JÁTÉK CÉLJA
.

A játék célja az írásoktatás, íráskészség-fejlesztés, a kezdő írók támogatása a három hónapos játék keretein belül.
.
A JÁTÉKBA KÜLDÖTT NOVELLA TERJEDELME
.
Legfeljebb 30 ezer leütés szóközökkel. A Játékosoknak a jelentkezéskor be kell küldeniük a teljes novellát, de a játék ideje alatt bármikor javíthatják.
.

Continue reading “Harmadik Ceres Novellárium Játék – Krimi”

Összetört glóriák – Elveszett lelkek /Első kötet/

a_o_esther_osszetört_gloriak_elveszett_lelkekRovat: OLVASÓNAPLÓ
Kategória:
Vélemény
Szerző: Bihari Péter
A recenzió készült a KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj felkérésére 2014-ben

A regény műfaja: Fantasy
Író: A. O. Esther
Cím: Összetört glóriák – Elveszett lelkek
/Első könyv/
Megjelent: Decens Magazin Média, 2012
Borító: Keménytáblás
Oldalszám: 460
Continue reading “Összetört glóriák – Elveszett lelkek /Első kötet/”

Olvasónapló

olvasónaplóHamarosan elindul Olvasónapló című rovatunk, amiben időről-időre már megjelent önálló regények és antológiák recenzióit tesszük közzé. Saját recenzióink mellett szívesen fogadjuk mások véleményezését is, amennyiben az írás megfelel néhány kritériumnak.

Continue reading “Olvasónapló”

Ceres évadzárás

Ceres évadzárás

A Ceres Novellárium Játék célja nem csak a tanulás, egy kis plusz írástechnikai információmorzsa felszedegetése, hanem – bármilyen furcsának is tűnik – önmagunk megismerése.
Valljuk be bátran, mindenkiben, aki írásra adja a fejét, ott motoszkál a tudata vagy a lelke legmélyén a vágy, hogy megmutassa magát a világnak, kifejezhesse a gondolatait, és a történeteket, amiket lát, átadhassa azoknak, akik megértik. Nem kevesebbet szeretnének (szeretnénk), minthogy elismerjék a tehetségüket, hogy egy kicsit kitűnjenek a hatalmas és félelmetes homogén masszából, és talán érzékelhető nyomokat hagyjanak a világban. Persze ez nem mindenkinek sikerül, és bármily fájdalmas, mégis megnyugtató lehet a tény, hogy nem csak rajtuk múlik, sőt javarészben kimondottan nem rajtuk múlik.

Continue reading “Ceres évadzárás”